Néha el kell fogadnunk azt, amit kapunk. Küzdhetnénk, de vagy nem látjuk a ,,végét", vagy pedig jobb úgy hagyni az adott állapotot, ahogy van. Hogy miért? Lehet, hogy éppen rombolna azon, amit eddig felépítettél.

Csendben ülsz otthon és áradozol. Lépni kellene, de nem szabad. Valóban nem? Megéri-e a kockázatot egy általad vágyott, ám eléggé bizonytalan kimenetelű dolog ,,bevallása"? Ha tudnám erre a választ, valószínűleg nem írnám meg ezt a blog-bejegyzést.

Alapállapot: Egyetlen és megismételhetetlen pillanatokból áll az élet. Mióta elkezdtem írni, eltelt máris 5 perc. Folyamatosan változunk, ezáltal faragjuk, ragasztjuk saját életünket, annak alkotóelemeit, ezáltal pedig másokat is. Tudjátok, önmagatokon keresztül lesztek másoké - több értelemben. Apró döntések igazolják azt, hogy mettől meddig jutottál el. Pontosabban ezek eredményei. Ezeket látod, érzed, tehát tapasztalod, ha most éppen körülnézel, vagy lehunyod a szemeid és átadod magad a gondolataidnak. Viszont visszafordíthatatlan az, amit megteszel. Ha pedig valami visszafordítható, akkor alakítható is, ezáltal választhatsz - ez utólag derül ki. Ez a jobbik eset.

A probléma(?): Érzed, hogy téged építene egy egység, ami a fejedben megfogalmazódik. Ha rendelkezel elég önismerettel és persze értelemmel, akkor előre is tudsz gondolkozni, de tervezni nem. ,,Felfestesz" egy-két-három végkimenetelt azzal kapcsolatban, hogyha megtennél valamit, mik lehetnének az eredményei. Erről a gondolatmenetről leválnék, mert előre senki sem láthatja, mi lesz a pontos következménye a dolgoknak, tetteknek. Befolyásolni meg nem lehet. Amikor valaki azt hiszi, hogy befolyásol egy eseményt,akaratot,embert, akkor jobb, ha rádöbben, hogy a körülmények adottak, ezáltal jobb, ha kinyitja a szemét - mert Őt befolyásolják a meghatározásai. (lásd előző blogbejegyzés)

Elmondanám, de nem tehetem. Érzem, hogy rontanék a helyzeten. Gyáva vagyok? Talán. Vagy csak meg akarom őrizni azt, ami biztos és nem lecserélni a bizonytalanság érzésére. Még csak 5 percre sem.

Aki mer, az nyer! De mit? Vágyott dolgokat, vagy pedig tapasztalatot egy-egy mínuszos végkimenetel után? Ugye nem mondok azzal bolondságot, ha azt mondom, hogy mindenki nyer.

Az is nyer, aki nem mer. Hogy mit? Gondolkodási időt, ahhoz, hogy jobban belelásson abba, amit úgy érez, hogy az építené. 

A lényeg: Hiába gondolkozunk azon, hogy mit szeretnénk. Van, amihez nem csak mi kellünk. Kell az is, hogy Te is úgy gondold. Látod. Ahhoz, hogy önmagam legyek, ismét kell a Te jelenléted is. Befolyásolni Téged, mikor még én sem tudom, hogy mit akarok elérni?
A fenébe. Befolyásolni? Saját akaratom kivetíteni Rád, Rátok? Ugyan már...

Van, amit bevonz az ember és van, amit nem.
Egyenlőre tehát arra jutottam, hogy elmondanám mit érzek, mi építene, de nem tehetem. Legyen elég az, hogy kiderül minden nap - az ember társas lény. Valamint kiderül, hogy jobban járunk, ha néha gondolkozunk is, mielőtt cselekszünk. Ugye tudjátok miről beszélek?

Folytatás következik...