Mert ez megismételhetetlen...

Ugyebár az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. Visszaemlékezések összessége az adott pillanatban. Hozzánk beérkező reakciókból levont következtetések gyurmavilága. Olyan ez, mint egy vizsgálati egység - van egy adott valóság, amelyben hiszel, s amelyben látod és érzed magad, valamint van egy másik, amelyben mindenki más lát. Csomagban kapott élet.

Kapom vagy szerzem?

Egyrészt kapom, mindenki maga dönti el, hogy köszönetet ad érte, vagy nem. De ez is attól függ, hogy mit tudott eddig kihozni abból az állapotból és helyzetből, ameddig eljutott. Nem érdemes ezen sokat rágódni, az élet képes egy pillanat alatt bemutatni vagy éppen a magasba emelni. Részben tőled is függ ugyan, de a végén mindig kiderül, hogy jókor voltál jó helyen, vagy pont fordítva.

Most éppen nem ez a téma fő szála, hanem az, hogy egyes emberek a sorsot okolják, magasztalják a bekövetkezett hibákért és rosszért, vagy jóért, miközben lehetséges, hogy ők maguk szerzik meg, érik el azt az állapotot, amely éppen akkor jellemző. Fura, hogy rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki elégedett volt azzal, amit elért, miközben tudom, hogy feleannyit nem adott bele, amennyit tehetne.

Értem ezalatt azt, hogyha képes vagy elérni bármit, ne érd be annyival, hogy megelégedj, vagy megelégedést láss más arcán. Maximumot kihozni önmagunkból annyit jelent, hogy képesek vagyunk elérni a saját vagy környezetünk által felállított határokat. Amint elérünk egy bizonyos szintet, már távolinak tűnik az eddig elért, azonban a büszkeség és eredmény értéke bennünk él abban a kulcsmondatban, hogy ,,soha ne feledd honnan indultál". Ellenkező esetben, ha magasról zuhantál a mélybe és nagyot estél, képesnek kell felállnod, bármi is legyen az, ami megtörtént. Aki él, létezik, dobog a szíve, képes a változásra és a változás által bekövetkező új élet-egységek megismerésére, felfedezésére és képes belőlük erőt meríteni, az újat megszokni és megtanulni, valamint KÉPES akármire.

Bármire.

Nem szabad azt hinni, hogy képtelenség megváltozni, vagy képtelenség kilábalni a rosszból. El lehet érni bizonyos pontokat az életben, amikor újabbak után kell néznünk. Kinek mi a fejlődés, az igaz, de láttam már embereket céltudatosan élni.

Hogy függ minden össze azzal, hogy kapom-e vagy szerzem az életet?

Hát, bizonyos szinten mindkettő egyesülése az egész. Egyrészt az életet kapom, mert az élet magányosan nem élet, tehát szükségünk van a tömegre, a kommunikációra, a társakra, barátokra, ellenségekre, családra stb. Tehát függünk tőlük, ezért kapjuk tőlük az életet, amit mi formálunk magukra, velük együtt. Másrészt szerezzük, mert amikor egy bizonyos pontot megreked az életünk - ezt nevezhetjük monotonitásnak, vagy unalmasnak, céltalannak -, akkor megvan bennünk a képesség, hogy továbblépjünk. Bármerre, bárhogyan. Egy festmény, egy sportesemény, egy új könyv, egy új barát, új hely felfedezése mind-mind arra sarkal bennünket, hogy megszerezzük a következő lépéshez szükséges lépéseket. Igen, mi magunk teszünk azért, hogy az életünk előrébb lépjen.

Természetesen vannak olyan emberek, akik jobban szeretik megkapni mint megszerezni, de ez most más téma, és nagyon nem is szeretnék azokkal foglalkozni, akik nem is értik miről írok éppen.

Nos, a my life, my rules - az én életem, az én szabályaim - kulcsgondolat helyes. Ez nem világmegváltó és felszabadító gondolat, nem is lázadó - ez tényleg így van. Vannak nagyszüleink, szüleink, barátaink, tanáraink, főnökeink, de ha belegondolsz, egy utat jártál be és egy úton folytatod. Akár már a következő pillanattól kezdve is. De csak a te saját és egyetlen és érett gondolataid azok, amelyek a valódi szabályaidat megszabják. Nincs barát/barátnő önazonosulás és tiszta önértékelés nélkül. Nincs család, ha nincs benned béke, szeretet vagy éppen odaadás. Nincsenek tanárok abból a szempontból, ha úgy állsz a dolgokhoz, hogy amit nyújtanak neked, az teher és szófecsérlés. Nincs főnököd, ha csak a munka léte miatt dolgozol.

Ha mindennel elégedett vagy, akkor lesz egy következő szint, amelyet elérhetsz és ez csak és kizárólag rajtad múlik, azon, hogy a már meglévő és megkapott egységeidből, mit építesz fel és azokon keresztül mit szerzel meg. Nem véletlenül áll a világ egyszerre különböző emberekből. Ugyanabban a pillanatban jelen lehet egy sikeres és ragyogóan boldog ember, egy begyepesedett és zárkózott, valamint egy lázadó és céltalan fiatal is. Egy helyen vannak, különböző értékellek, amelyeknek tudatában lehetnek, de nem biztos, hogy teljesen. Lehet, hogy nem is érdekli őket a világ. Pedig az mindenkit kell, hogy érdekeljen.

Tételmondat: A választás benned van. Nem bennem, ne gyere utánam, ha úgy érzed, hogy tudsz jobb utat. Választás ugyebár mindig van, amíg létezés is. A te életed, a te szabályaid. Korlátok közé vannak olykor szorítva - család, barátok, munkahely, iskola - , de pontosan ezek azok az egységek, amelyekből merítve kell kiegészítened azt a lépésre képes és legfontosabb egységet, ami TE vagy. Annyit vegyél magadhoz, ami elég ahhoz, hogy léphess. Ha véletlenül elesel, állj fel, mert képes vagy rá. Ha másért nem, azért hogy magadnak bizonyíthass, igenis megszerzem a jót, mert megérdemlem.

Lehet ez bármi, a legapróbb dolog is, a lényeg, hogy tisztában legyél azzal, amid van. Amid nincs, szerezd meg, formáld javadra - és ne árts másoknak mindezzel.

Az életet csomagban kapjuk. Egyszeri és megismételhetetlen. Legyen ez olyan, ha majd egyszer visszaemlékezel, hogy képes voltál újat nyújtani és képes voltál arra, hogy képes legyél ember lenni.

Szeresd magad, úgy ahogy vagy, és formázd a világot úgy, hogy a legborúsabb napokon is mosolyogni tudj. Ha megvan a belső béke, érezni fogod, hogy élsz. Úgy igazán. Tudom, hogy nehéz, szerintem te is tudod. És van az a pont, amikor megéri megpróbálni és van, amikor nem is tehetsz mást...Nos, legyen ilyen minden napod, és feküdj le minden este elégedetten. Mert élsz. És ha élsz, adsz magadból másoknak is, mert jut és van miből. Legyen miből. Mert élsz. Élj, mert élni jó, úgy élni pedig mindenképpen jobb, hogy tisztában vagy azzal, mindig van egy következő lépés. Megszerezheted a jót, ha élsz. Tanulj, barátkozz, menj el új helyekre, építs egy olyan világot, amely világ minden nap épülHET. A lehetőség adott. Ne...Ne mondd, hogy nem. Képes vagy rá, mert van, amit kaptál hozzá és van, amit szerezhetsz.

ÉLJ! És élj nagyon, mert...

Ez egyszeri és megismételhetetlen.

Vannak történetek, amelyek az emberek legféltettebb titkai tárják fel. Ezért ezeket nem nevezhetjük igazán titkoknak, azok általában csendben pihennek és várakoznak a beteljesedésükre – a kinyilatkoztatásra. Ez nem történhet meg, ezért titok. A titok egy megtörtént eset lakatja. Ládikója. Vagy kelepcéje. Attól függ mi a titok tárgya. És kinek mennyit jelent. És persze, hogy mit is takar…

Nos, ezért nem fogok titokról írni, mert ha valóban az lenne, nem írnám le. Az az enyém, meg még talán másé is, aki osztozik abban.

Volt egy időszak, amikor azt hittem, ha megpróbálom megszüntetni a régi egyenlőtlenségeket, azokkal lezárok egy kérdőjeles egységet. Azonban rá kellett jönnöm, hogy a régi egyenlőtlenségek lezárása szüli meg az újakat. Tipikus. Bármit megtennél egy megoldásért, s amint beleszakadsz egy megoldás létrejöttébe, az új helyzet meglep egy új kérdéssel: és most mihez kezdesz? Minden megoldás, valaminek a megoldását zárja le és nyitja meg. Ez olyan, mint a születés: apró vagy, aztán idősebb, majd még idősebb. A helyzetekhez nősz fel, a felnövés pedig új helyzeteket szül. Hülye példa lehet, de szerintem tökéletes.

Na, így kezdj hozzá bármihez is. Ha normális világban élnénk, azt mondanám, hogy ez természetes, de mivel a világon mindannyian osztozunk, így azt kell mondjam – kérem a részemet. Nem azt, ami járhatna akaratomon kívül, hanem azt, amibe beleteszek és jó nekem. Ha nekem jó, neked is az lesz hidd el, mert azt akarom. Én egy ilyen srác vagyok.  Szóval a titok érdekes dolog, de azt hagyjuk békén. A következő történet nem rólam szól majd, de akár én is lehetnék a részese. De akár te is, mert ugye osztozunk a világon. Ami velem történik meg, az megtörténhet veled is, mert képes vagy a választásra.

Hogy jön ez ide? Kérem, úgy, hogyha a választást úgy határozzuk meg, mint a másként való cselekvés képességét. Képesnek kell lenned a választásra. Ha nem nősz fel a feladathoz, nem választhatsz. Vagy választhatsz, de két rossz közül. És a jobbik rosszat választod. Mindegy, nem ez a lényeg. De azért leszögezem, nem léteznek igazi indokok a választásra, mint ahogy nem létezik tökéletes cél sem, csak az út képe él bennünk, mint lehetőség. Tehát a választás nem létezik, hanem TE LÉTEZEL. Te vagy maga a választás. Na puff.

Szóval, ha ugyanazt választottuk, akkor pipa, jó olvasást. Ha nem, akkor figyelj, mert később szembetalálkozhatsz a történettel…

Választás, létezés...Mi ez? Ne aggódj, nem térítek és nem is vagyok megváltó. Gondolatok ezek csak, morfondírozás, feltételezés és hatások. Szóval, ha szerinted hülyeség, nem gond. 

Úgy gondolom, hogy a választásra való képesség nem korfüggő, hiszen az embert érhetik olyan megpróbáltatások és esetek, amelyek felnyitják a szemét, gondolkozása megváltozik, határozottabb és céltudatosabb lesz. De ugyanezek a változások letaszíthatnak a mélybe, mármint a magabiztosság szintjéről a feltételezésekkel teli gödörbe. Rengetegszer álltam már választás előtt, és igyekeztem mindig meggondolni, mi lenne a helyes lépés. Ez olyan, mint a lottó. Hiába voltam biztos, hogy az az 5 egység az, ami meghozza nekem a várt eredményt, nem lettem gazdagabb. Sőt...

Egy kedves barátom mondta, hogyha nem lépjük meg azokat a lépéseket, amelyeket meg kell, soha nem fogjuk megtudni mire lennénk valójában képesek. Ha rosszul választasz, képes lehetsz kilábalni belőle, megtalálni a kivezető utat - vagy a visszavezetőt - és így erősebb leszel. Ha jól választasz, saját magad indítod útnak, pontosabban ezzel elérsz egy pontot, amely után jöhet a következő.

A tételmondat a következő: bármilyen választás elé kerülsz, a választás képesség egyenlő a te erőddel, tehát a választás mégsem létezik választás formájában. Te létezel - mint ahogy fent is írtam -, de bővebben megfogalmazva és alátámasztva: A létezés egyenlő a múltban, a jelenben és a jövőnkben megtett lépésekkel. A lépések nem az évek számában, hanem a tettekben mérhetők. Az emberek nem a kort élik meg, hanem saját magukat - minden jó és rossz egységükkel együtt. Hiába vannak egyenlőtlenségek és hiába botlasz el, nem létezik olyan pillanat, amely alá tudná támasztani azt, hogy TE FÉL EMBER VAGY. A teljes emberi mivoltod a következő választás helyessége lesz...A te helyességed. Ha törekedsz rá, képes vagy rá, Ha képes vagy rá, képes vagy mindenre. Ha mindent megtettél, és mégsem sikerül nem jelenti azt, hogy valamit rosszul csináltál, de nem zárja ki azt a lehetősége, hogy lehetsz jobb. Ember akkor lehetsz, ha az akarsz lenni.

Mindig lehetsz jobb. Mindig választhatsz magadnak egy létezést, egy embert, aki vagy. Kapcsolódj magadhoz, hogy önmagad lehess. Így leszünk barátok, ellenségek, ismerősök, munkatársak stb. Így leszünk zenekar tagok, orvosok és bűnözők. Ebben a kifacsart világban hidd el, hogy a legjobb dolog önmagadnak lenni. Ha ezt megteheted, élj a lehetőséggel, hiszen veled lesz kerekebb a világ. Mi köze ennek ahhoz, hogy mit jelent a választás, pláne a létezés? A lehetőség. A lehetőség mindenben ott van, ahogy említettem. Lehet ez apró, másodpercnyi jellegű, de sorsdöntő is. Te magad.

Az ember tett és akarat alapú. Minden más, csak szófecsérlés. Nincs elveszített gondolat, búskomor állapot, csak Te vagy. Te vagy maga az állapot. A ma, a holnap. És a tegnap is. Holnap mindig lehetsz!

ui.: Ha érzed magadban az elszántságot, szerezz be minél több ismeretet, és szabad lehetsz. Miért? Mert, ha saját magad elég jól ismered, máris szabaddá lettél.

Mielőtt belevágnék, fontos elmondanom, hogy cirka 500 nappal ezelőtti az utolsó bejegyzésem itt. Ezt az oldalt picit elhanyagoltam, de más projecten dolgoztam - az életem alakítgatásán. Nincs gond, eddig egész jól működik, pénzt gyűjtögetek, tervezgetek és persze tanulok ezerrel. Viszont gondolataim - amiket meg is osztanék és megvitatnék - eddig is voltak, így visszatértem, és meglátjuk, sikerül-e olyan témákat találnom, amelyekben ti is érintettek vagytok, amik titeket is érdekelnek. Nos, kezdjük el folytassuk...

Éééés...Egy részlet a mondanivalómból, mert már elég fáradt vagyok folytatni, de a bevezetésből le lehet szűrni milyen lesz a sztori.

Választás (részlet)

Vannak történetek, amelyek az emberek legféltettebb titkai tárják fel. Ezért ezeket nem nevezhetjük igazán titkoknak, azok általában csendben pihennek és várakoznak a beteljesedésükre – a kinyilatkoztatásra. Ez nem történhet meg, ezért titok. A titok egy megtörtént eset lakatja. Ládikója. Vagy kelepcéje. Attól függ mi a titok tárgya. És kinek mennyit jelent. És persze, hogy mit is takar…

Nos, ezért nem fogok titokról írni, mert ha valóban az lenne, nem írnám le. Az az enyém, meg még talán másé is, aki osztozik abban.

Volt egy időszak, amikor azt hittem, ha megpróbálom megszüntetni a régi egyenlőtlenségeket, azokkal lezárok egy kérdőjeles egységet. Azonban rá kellett jönnöm, hogy a régi egyenlőtlenségek lezárása szüli meg az újakat. Tipikus. Bármit megtennél egy megoldásért, s amint beleszakadsz egy megoldás létrejöttébe, az új helyzet meglep egy új kérdéssel: és most mihez kezdesz? Minden megoldás, valaminek a megoldását zárja le és nyitja meg. Ez olyan, mint a születés: apró vagy, aztán idősebb, majd még idősebb. A helyzetekhez nősz fel, a felnövés pedig új helyzeteket szül. Hülye példa lehet, de szerintem tökéletes.

Na, így kezdj hozzá bármihez is. Ha normális világban élnénk, azt mondanám, hogy ez természetes, de mivel a világon mindannyian osztozunk, így azt kell mondjam – kérem a részemet. Nem azt, ami járhatna akaratomon kívül, hanem azt, amibe beleteszek és jó nekem. Ha nekem jó, neked is az lesz hidd el, mert azt akarom. Én egy ilyen srác vagyok.  Szóval a titok érdekes dolog, de azt hagyjuk békén. A következő történet nem rólam szól majd, de akár én is lehetnék a részese. De akár te is, mert ugye osztozunk a világon. Ami velem történik meg, az megtörténhet veled is, mert képes vagy a választásra.

Hogy jön ez ide? Kérem, úgy, hogyha a választást úgy határozzuk meg, mint a másként való cselekvés képességét. Képesnek kell lenned a választásra. Ha nem nősz fel a feladathoz, nem választhatsz. Vagy választhatsz, de két rossz közül. És a jobbik rosszat választod. Mindegy, nem ez a lényeg. De azért leszögezem, nem léteznek igazi indokok a választásra, mint ahogy nem létezik tökéletes cél sem, csak az út képe él bennünk, mint lehetőség. Tehát a választás nem létezik, hanem TE LÉTEZEL. Te vagy maga a választás. Na puff.

Szóval, ha ugyanazt választottuk, akkor pipa, jó olvasást. Ha nem, akkor figyelj, mert később szembetalálkozhatsz a történettel…

(folytatás következik...)

Egy, az ablakra fújt leheletkarikában maradt sz-betű.
A rózsaszín zokniból elpergett szöszök a padlón.
Egy-egy hajszál az alvós párnán.
Netbook fedlapján kis kéz ujjlenyomatai

Ilyen dolog ez.

Kedvenc tea tasakja a konyhaasztal fiókjában.
A kulcscsomó karikáján táncoló kabalaállatka.
Agyadba beégett hang, mely a bejárati ajtó bezárásával jár.
Anyósülésen kikoptatott kartámaszték.

Ilyen dolog ez.

Feltekert fogkrémes tubus a fürdőszobai fogmosós bögrében.
Piros összebújós takaróban maradt sárga hajgumi.
Pénztárcában maradt blokk a dobozos jégkrémről.
Apró, még lemeszeletlen foltok a falon, egy balul elsült főzés után.

Ilyen dolog ez.

Nem létező parfümgőz a pipereasztal mellett.
Lejárt bérletkártya augusztusban még májusból.
Mágnessel felfogatott bevásárló lista a hűtő ajtaján.
Mérföldköveknek számító mondatok a naplózott beszélgetésekben.

Ilyen dolog ez.

Milyen dolog ez?

Apró részetekből felépülő egység. Nem a szerelem definíciója ez. Nem a hiányé. Akarom, mert szeretném.
Ez a létezés definíciója. Ha ezeket nem vennéd észre, nem tudnád mit jelent, az, aki jelent valamit.
Te tudod csak, hogy mit jelent az, aki jelent valamit. Apró jelekből összeállítható nagy egység az egész. Nincs mértékegysége annak, hogy ki mennyire fontos. Viszont van elfoglalt helye az életedben.Az együtt átélt napok mélyítik az érzelmeket.

(Ez a bejegyzés nem szól senkiről. Kitaláció és talán a fele meg sem történt. Megálmodott pillanatok egységei.)

Egyébként örülök. Ha van a világon olyan dolog, hogy szerencse, akkor ez az volt. Szerencse, hogy pont akkor, pont ott volt egy esemény. Szerencse, hogy 2011 van és, hogy ez a kis világ akkor olyan nagynak tűnt.

Ez nem az a ,,szokásos” 6000 karakteres írásom. Ez csak egy röpke bejegyzés, de mégis az, ami a legmélyebbről jön, és a legmeggondoltabb – és valószínűleg a legérthetetlenebb is.

Egyetlen apró változtatással boldogabbá tudjuk tenni az életünket. Telibbé. Ha az, akkor sikerült.

Szerencsém volt és van.

Hogy miért? Az maradjon titok. Van értelme ennek a bejegyzésnek és magatokénak érezhetitek?

Nincs, akkor ha: mindenki úgy érzi, hogy tele van az élete. Mármint azzal, amivel érzi az ember, hogy csordultig van, és mennyire jó. Neki és neki.

Van, akkor ha: az ember úgy érzi, hogy a forró tea mellé hiányzik a másik bögre forró tea. Ha a metróállomáson csak magadnak veszel jegyet. Ha a zuhanyrózsa hosszú hónapokon át olyan vizet szór rád, ami már tudja – dolgozni mész és nem készíteni két bögre teát és venni két metrójegyet. 

Azt álmodtam, hogy vettem két metrójegyet, készítettem két bögre teát. Sajnos csak elaludtam a zuhany alatt, így másra nem volt lehetőségem, sietve kellett mennem dolgozni. Nincs metrójegy, kihűlt a tea.

De elmentem dolgozni, hogy legyen pénzem valóban két metrójegyre és friss teára.

Ez nekem most minden és semmi. Hogy miért pont metrójegy és tea? Mert ebben találtam meg azt, amiért érdemes felkelni. És, mert ami meghatároz, az nem pótolható - soha, semmivel.

Miért? Mert hiszek benne. Én megbecsülöm a mát és a holnapot és azt, amiért szerencsém volt. Lehetne az a címe a bejegyzésnek, hogy ,,szerencse".

Hiszen szerencsém volt és van. Szerencse? Neeem. 

Vagy de? Nem tudom.

De azóta érzek és nem tapasztalok, látok és nem nézek, tervezek és nem sodródom, érzem, hogy élek és nem csak túlélek. Boldog vagyok ám!

A hangsúly, hogy kell két metrójegy és két bögre tea. A metrójegy csak oda és nem csak nekem. A tea minden reggel és nem csak nekem. De most megyek zuhanyozni, hiszen vár a munka. 

Nemsokkal ezelőtt valaki szánalmasnak nevezett facebookon, levélben. Nem zavart, hogy nem hívott fel, nem zavart, hogy nem adott ész érveket - elfogadtam, hogy annak tart. Nem, nem fogok most óvodás módon ,,de én nem is vagyok szánalmas" mondatokat írni, valamint nem is akarok meggyőzni ennek az ellentettjéről senkit. Egyszerűen csak leírom, hogy ki is vagyok én - ha már blogot vezetek és magamon keresztül mutatom be a világot. Amit ti is ismertek.

A legfontosabb a családom. Úgy neveltek fel, hogy soha ne adjam fel és mindig emelt fővel álljam a sarat - bármit is gördítsen elém az élet. A szüleim, nagyszüleim, unokatestvérem és úgy mindenki tekintetében szerencsés ember vagyok. Sokat tanultam tőlük és sokat is kaptam.

Barátaim. Nincs sok, sőt egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány ember nevezhető barátomnak. Ez így van rendjén. Nálam sokkal okosabb emberek is azt mondták, hogy az embernek az élete során nincs sok barátja, inkább kevés igazi van. Ez nálam sincs másképpen. Van, akit 10 éve, van akit 5-6 éve ismerek. És a fél karom odaadnám értük.

Tettem rosszat. Tudom. De tanultam is belőle. Igyekszem jól élni. Nem tudom, hogy kell, de a visszajelzések alapján nem vagyok rossz ember. Ha arról van szó, hogy valakivel összevesztem, akkor az ajtaja elé álltam és nem közösségi portálokon üzengettem, arctalanul.

Egyszerű céljaim vannak: két diploma, egy felsőfokú nyelvvizsga, egy lakás valamilyen városban, és egy barátnő, akit feltétlenül szerethetek. Vigyázni azokra, akiket szeretek és vigyázni magamra, hogy akik szeretnek, velem lehessenek minél tovább. Ennyi az egész.

Miről szól ez a bejegyzés? Nem biztos, hogy csak rólam.Szól egy kicsit arról a világról is, ami körbevesz. Szóval. Szánalmas ember vagyok.

Soha nem fényeztem magam, ezért nem tudom milyennek érzem, hogy látnak az emberek. Sőt, lehet, hogy nincs is okom bármi ilyesmire. Az, hogy szánalmasnak tartanak, vagy nagyképűnek, minden bizonnyal azért van, mert valamit vétettem.

Nem értettem meg őket? Túlságosan különböznek tőlem? Nem tudom. Viszont azt tudom, hogy kik és mit tettek, ami felett szemet kellett hunynom. Nem is bántok meg senkit, hiszen az élet mindenkit oda pakol, ahová való. És ez így is van.

Megkérdeztem a szüleimet, hogy szánalmas vagyok-e. Megkérdeztem a barátaimat is. Megkérdeztem azokat, akik fontosan nekem. Ők azt mondták, hogy nem értik miért lennék az. Mert szeretnék két diplomát?Egy lányt,akivel élni is lehet?Nyelvvizsgát?Jó munkát?Városban lakni?Inni a hideg estéken teát?Fotózni, ahogy én szeretnék?

Ha majd elrontok valamit, azt azok fogják észrevenni, akik fontosak nekem. Engem nyugodtan el lehet dobni. Megtették már páran, de konkrétan nem érdekel.

Most nagyon jól vagyok, minden rendben van. Olyan élményekkel gazdagodom, amelyek megtanítanak sok-sok dologra. A feltétel nélküli szeretetre, ami kis okoskodással megérthető. A nemesítésre, melyet a munka öröme ad. Az utazásra, mely felnyitja a fáradt szemet. A nyugalomra, amely a test bölcsője és óvója. Szóval köszönettel tartozom azoknak az embereknek, akik olyanná tettek, mint amilyen most vagyok.

Család, barátok, szeretet, hobbi, utazás. Egyszer élünk gyerekek. Nem érek rá foglalkozni azokkal, akik csak keresztezik az életem. Én azokkal vagyok, akik mellettem jönnek és nem keresztül, át rajtam.

Muszáj leírnom egy érzést:

Állok a Kőbányai-megállóban. Hajnali 00:12 van. Mély lélegzetvétel után felhívom a taxit, elmondják, hogy 10 perc és itt vannak értem. Tíz perc csend és nyugalom, csak a város szól hozzám. Egy számomra eszméletlenül fontos embertől jövök, telefonomban fontos emberek smseit olvasom. Nézem a város fényeit, mosolygok. Rám is mosolyognak. Állok,várok. Elgondolkozom - bolond ember ki fél. Nem szabad semmitől sem.

Még 5 perc és itt a taxi. Gondolkozom azon, hogy a kerület, ahová megyek tökéletes lakóhely, közel van mindenhez. Hazafelé pedig azon jár az agyam, hogy de jó is volt ez a nap.

Konklúzió:

Vannak terveim, vágyaim. El fogom érni őket. Van, amit egyedül kell, van, amit veletek. Normális ember vagyok. Vannak nálam jobbak, tudom. Vannak rosszabbak, tudom. Ők is tudják. Szia világ, a nevem úgyis tudjátok. Holnap remélem kapok egy üzenetet, hogy mi a terv jövő hétvégére, mert az ilyen ,,szánalmas vagy" üzenetekre nem tudok válaszolni. Nem azért, mert nem ismerem a helyes választ erre, hanem azért, mert szerintem nem egy felé megyünk. Az ilyen emberek még nem ismerték fel, hogy nem másokat kell megítélni(helyesen,helytelenül,találgatva) és tudtukra adni a célzottaknak - hanem kinyitni a szemüket és fülüket, agyukat. Miért?

Mert az élethez hallani kell, látni és tudni. Mondom az élethez. Mondom hallani, látni, tudni. Ha csak hallottál rólam, kevés. Ha csak láttál, kevés. Ha tudod miről szól az élet, akkor megértettük egymást. Ha tudod is ki vagyok, akkor sem biztos, hogy ismersz.

Ha nem, olvasd újra a blog-bejegyzésem. És újra és újra. Vagy tűzz ki te is nagyobb célokat magad elé, mintsem, hogy önjelölt kritikus legyél. Mert ezért se diplomát, se szerelmet, se nyelvvizsgát, se munkát, semmit nem adnak. Blog-bejegyzésért sem, tudom.

De nekem elég, hogy minden rendben van. Alattam, felettem, mögöttem, előttem, jobb oldalt, bal oldalt lehet felőlem vihar is. Itt benn nincs.

ui.: ,, nem számít egyesek mit gondolnak rólad, egy a lényeg: az egyetlenek szemében kivé lettél"

Szerintem nem olyan jó a tükörkép. Tükörképként pontosan kell másolnia azt, ami előtte áll. Ugyanúgy kell mosolyognia, ugyanúgy kell öltözködnie és még sorolhatnám. Ha lekapcsoljuk a villanyt, vagy behunyjuk, a szemünket nem látjuk, de ott van. Ő sem lát minket, olykor, de ha csak egy pillanatra is, tökéletesen másol.

Minél közelebb mész hozzá, annál közelebb kerül hozzád. Ha a szemébe nézel, ő is a szemedbe néz. Tehát mindig ott van veled. Mindig ott áll előtted és kíméletlenül leutánoz. Minden grimaszod ismeri és minden egyes apró titkodat visszasúgja, ha te halkan is fogalmazol. Légy csendes, légy néma. Ő tudja, mire gondolsz.

Szerencsétlen tükörkép. Néha nagyon rossz lehet neki, mert arról is tud, ha rosszat követtél el. Ha megcsaltál, ha megbántottál, becsaptál, elűztél valakit. Mindent tud. Ő az, aki mögéd lát, és egyúttal beléd is. Ha háttal állsz neki, ő sem tesz másképp. Vigyázz, mert leutánoz.

Egyet nem értek. Hogy képes néhány ember tükörbe nézni, tudván, hogy a tükörképe mindent tud, amit megtett. Minden rosszat, minden lélekpusztító tevékenységet. Mindent tud.

Szerintem nem olyan jó a tükörkép – annak, aki tudja, hogy ki is saját maga. Aki nem csalódott önmagában, az a mai napig örömmel néz tükörbe. Az, hogy ki néz vissza belőle, azt csak te tudhatod, te, aki a tükör előtt állsz. Ha tettél már rosszat, akkor kit láttál a tükörben? Kit látott a tükörképed?

Kicsi, óriás, négyzet, ovális tükör. Formáját tekintve bármilyen lehet, mindig ugyanaz az arc néz vissza belőle, mint aki beletekint.

Mi az írás célja? Tudd meg, hogy jó-e a tükörkép. Jó volt-e akkor, amikor önmagadon kívülre kerültél és nem bírtál belenézni. Volt már olyan? Biztosan. Ő mindent tud.

Ő? Megszemélyesítek egy tükörképet, egy tükröt? Igen. Többet tud rólad, mint én, vagy bárki más. A hangsúly azon van, hogy te mennyire ismered a tükörképed. Mennyire hasonlít rád? Teljesen. Kit akarsz visszalátni? Rajtam múlik? Dehogy...

Egy szónak is száz a vége: szerintem a tükörkép nem jó. Mert nem hazudik. Hiába titkolod el mindenki elől mit tettél, ő tudni fogja. Te tudni fogod. Hazudni jó? Nem, csak az igaz a helyes. Mert önmagadnak soha nem fogsz tudni hazudni.

Jaj, majdnem elfelejtettem, remélem tudjátok: nem csak az a világ létezik, amelyben végigsétálsz az utcán és találkozol a barátaiddal, amiben mások ítélnek meg. Létezik az is, ami benned van. És a kettő néha nem ugyanaz.

Lépésről lépésre haladunk. Egy kicsit innen, egy kicsit onnan és kész is az út, amin járunk. Tudjuk, hogy kik tesznek hozzá és kik vesznek el belőle. 

Azt hiszem arról viszonylag tiszta képet kap mindenki, hogy mit szeretne elérni az életben és erre milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Nem tudom, hogy te mit szeretnél, de azt tudom, hogy esetleg hogyan tudok neked segíteni, valamint azt is tudom, hogy én mit szeretnék elérni.

Korlátok nem léteznek. Hiába hisszük azt, hogy igen - nem. Hiába hisszük azt, hogy pályát tévesztettünk, hiába érezzük úgy, hogy üres a pénztárcánk és hiába érezzük azt, hogy az élet amiben most élünk, az nem elégséges. Ez szimplán az elkeseredettség, vagy a kilátástalanság érzése. Emberi agy generálta reakció egy külső hatásra, amely nem kedvünk szerint történik.

Egyszer élünk. Van, aki erre rohadtul nem ébredt még rá és azt hiszi, hogy örökké élni fog. Máról holnapra él, dobálózik emberekkel és azok érzéseivel, valamint letarol mindent, ami az útjában áll. Így is lehet, senki sem mondta, hogy nem - de én nem ezt a lehetőséget válaszottam/választom. Az életnek hála ráébredtem arra, hogy mit jelent a munka, mit jelent a tanulás, mit jelent az érzelmi egyensúly és az, hogy valakire a legnagyobb bajban is lehet számítani. 

Mielőtt teljesen szétcsúszna a gondolatmenet, ideje leírnom, hogy mi az alaptétel:

Korlátok nem léteznek, ha tudjuk kik vagyunk és tudjuk mit szeretnénk. Nem biztos, hogy teljesülni fog, de tisztában leszünk a képességeinkkel, amelynek tudatában már belátjuk, hogy hol a helyünk a világban, kivel, mikor. Magyarul: hozd ki magadból a maximumot!

Hülye felfogásnak is gondolhatjátok, de úgy érzem nem az. Amíg valakivel nem éltek egy fedél alatt és nem függtök a pénzétől, nem keresztezi az életetek - addig azzal ne foglalkozzatok. Ne foglalkozz az ideges diszpécserrel, a flegma egyetemi tanárral, a nagyképű, felvágós ,,haverokkal" és legfőképpen ne foglalkozz azzal, ami elgáncsol.

Ti is tudjátok nagyon jól, hogy néha az élet azért nem úgy halad, ahogy kellene, mert leállunk, leragadunk egyetlen (számunkra) problémánál és feleslegesen időzünk el rajta. 
Hogy kellett volna másképpen tenni, miért alakult így, miért lett ez az eredménye...stb.

Ha nem vetted volna észre, megint eltelt egy kis idő, mióta elfújtad az előző szülinapi tortátad. A helyzet viszont korántsem ilyen tragikus. Nem kell számolgatni a perceket, csak végre csinálj valamit. Akkor is, mikor úgy érzed, hogy nincs erőd. Amikor úgy érzed, hogy az egész világ ellened van.

Építsd fel magad. Érd el amit szeretnél. Legyél szerelmes, legyél színész/színésznő, menj el Mallorcára vagy mondd meg egy idegennek, hogy ,,tetszik a sálja". Csak csinálj valamit, ne ragadj le annál, ami nem tesz ,,telítetté".

Feküdtél már le úgy aludni, hogy nincs kedved megtanulni a kötelezőt. Úgy is, hogy nincs kedved kitakarítani a lakást. ,,Majd holnap elmegyek futni, ma úgyis rossz az idő. Majd holnap inkább, mert most túl jó az idő". 
Minek nyavajog a barátom/barátnőm, nem elég neki ami van? Miért legyen nyelvvizsgám? Minek legyek minta másoknak?

Nehogy azt hidd, hogy minta leszel :) Nem leszel. Te is csak egy ember vagy a sok közül, úgy mint ők, vagy én. Ebben az életben csak magadnak kell, hogy bizonyíts, vagy maximum azoknak, akiktől lehetőséget kaptál a bizonyításra - de akkor is magadnak.
Nem leszel passzus a történelmi könyvekben, de lehetsz az, aki elégedett az életével.

Lehet, hogy most is elégedett vagy. Ennek örülök. Valamit máris elértél. Az ember egy célhajhászó lény. Ha elért valamit, ami kielégíti, akkor az a normális, ha a következő célt igyekszik teljesíteni.

Egyszer élsz. Nem szólok bele, hogy mit csinálsz, vagy mit nem. Mert azt hiszem az nem lenne helyes. Ez a bejegyzés nem szól igazából semmiről, csak remélem elgondolkozol azon, hogy mit szeretnél...

Ja, és persze azon is, hogy ki vagy. Mert valaki vagy biztosan. Egy ember, aki egyszer él. Egy ember, akit szeret valaki. Egy ember, aki szeret.

Tételmondat a végére kerül: Az, aki most vagy - kihozta a maximumot magából és jó úton jár? Nekem ne mondd, hogy nem tudod. Dehogynem.

(az előző blog-bejegyzés folytatása)

,,Legyen elég az, hogy kiderül minden nap - az ember társas lény. Valamint kiderül, hogy jobban járunk, ha néha gondolkozunk is, mielőtt cselekszünk. Ugye tudjátok miről beszélek?"

Biztosan tudjátok. Mindenki beleszaladt már ebbe. Sokkal jobb elővigyázatosnak lenni, mint utólag bánkódni azon, hogy ,,óh, miért". Vagy előfordulhat az is, hogy időt adsz a gondolatnak, lehetőségnek, mert éppen most, nem lenne teljes értékű. 

De honnan tudom? Ez az, nem tudom. Azt tartom helyesnek, hogy eltitkoljam. Viszont a felgyülemlett érzelmek nem tesznek jót, így minden a visszájára fordul. Az lesz, amit egyáltalán nem szeretnél, az által, amivel kapcsolatban el szeretnéd érni az ,,igazad". Ördögi kör, aminek te vagy a főszereplője. Te vagy a rendező, a statiszta, vagy olykor még a kellék is. Ha te vagy a rendező, akkor tisztában vagy a világgal és annak apró alkotóelemeivel - tehát érző és gondolkodó ember vagy. De egy rendező még nem a színházi-stáb. Ha statiszta, akkor elszenveded az életet, egyik faltól a másik falig jársz-kelsz, aztán az eredményt egy fotóalbumban nézegeted végig x év múlva. De nem te vagy a főszereplő, aki ,,forgatja a fonalat". Ha te vagy a kellék, akkor más rendező és statiszta ,,lélektáncának" vagy egy, de nem az egyetlen alkotóeleme. 

Amondó vagyok, hogy a dolgok alapvetően a kezünk alá dolgoznak, anélkül, hogy egy lépést is tennénk. Vegyük úgy, hogy egy életközeli élmény egyetlen óra.
Az első tíz percben, mint egy arconcsapás, úgy reagálsz. ,,Mi történik most?" - körülbelül erről van szó. Helyzetfelismerés. De nem a téged körülvevő helyzeté, hanem az amely benned zajlik. Konkrét önismereti teszt.
A második tíz perc a körülmények vizsgálata, avagy te leszel analizálva a körülmény által. Tudjátok, hogy nem csak akkor van bevizsgálva egy helyzet, ha ti megtettétek azt, hanem akkor is előfordulhat ez, ha ti csak ültök - a másik fél, vagy a kérdőjeles szituáció ugyanúgy bevonz titeket és megfigyel. Különben, hogy tudnád leszűrni az esélyeid? Vagy, ugye, hogy kapnál valakitől/valamitől esélyt?
Következik húsz perc. Ez az az idő, amely a legtovább tart. Elmondjam? De nem tehetem. Ha elmondom, nem tehetem. Ha elmondod, megtehetem? Kérdések ezrei cikáznak át az agyadon, pedig csak egyetlen egy dologról van szó: mersz-e lépni, vagy sem. Akarsz Te lenni?Az igazi Te.
A harmadik és negyedik tíz perc. Előbbinél vagy mertél, vagy nem mertél. Vagy beláttad, vagy nem tetted. Ettől függ mi lesz az utolsó tíz perc. Az utolsó tíz perc a tetőpont. Adtál egy esélyt annak, hogy még valakibb légy, mint aki eddig voltál. Magadnak és másnak.

Attól szép az élet, hogy kiszámíthatatlan. Hiába matekozol, hiába értél a harmadik tíz perchez. Lehet,hogy visszafordíthatatlan, amit tettél. Vagy, amit majd teszel az lesz. Sőt, legyen is az. De legyen negyedik tíz perc. Ez épít minket igazán.

Miért?

Elmondanám, de nem tehetem. Hiányzol, szeretlek, utállak, szenvedek, állást keresek, építelek, te építesz, te nem szeretsz, te utánzol, én fájdalmat okozom, ez nem tetszik, ez visszataszít. Gondolkodjunk mielőtt teszünk valamit, vagy mondunk. Gondolkodjunk, de ne vonjunk meg semmit. Épít? Építs!

Mit?

Őt, Őket, Engem. Hiszen...Mi építünk téged is. Csak eddig nem vetted észre, vagy elhatalmasodott az a bizonyos ,,húsz perc". Légy Te!

Néha el kell fogadnunk azt, amit kapunk. Küzdhetnénk, de vagy nem látjuk a ,,végét", vagy pedig jobb úgy hagyni az adott állapotot, ahogy van. Hogy miért? Lehet, hogy éppen rombolna azon, amit eddig felépítettél.

Csendben ülsz otthon és áradozol. Lépni kellene, de nem szabad. Valóban nem? Megéri-e a kockázatot egy általad vágyott, ám eléggé bizonytalan kimenetelű dolog ,,bevallása"? Ha tudnám erre a választ, valószínűleg nem írnám meg ezt a blog-bejegyzést.

Alapállapot: Egyetlen és megismételhetetlen pillanatokból áll az élet. Mióta elkezdtem írni, eltelt máris 5 perc. Folyamatosan változunk, ezáltal faragjuk, ragasztjuk saját életünket, annak alkotóelemeit, ezáltal pedig másokat is. Tudjátok, önmagatokon keresztül lesztek másoké - több értelemben. Apró döntések igazolják azt, hogy mettől meddig jutottál el. Pontosabban ezek eredményei. Ezeket látod, érzed, tehát tapasztalod, ha most éppen körülnézel, vagy lehunyod a szemeid és átadod magad a gondolataidnak. Viszont visszafordíthatatlan az, amit megteszel. Ha pedig valami visszafordítható, akkor alakítható is, ezáltal választhatsz - ez utólag derül ki. Ez a jobbik eset.

A probléma(?): Érzed, hogy téged építene egy egység, ami a fejedben megfogalmazódik. Ha rendelkezel elég önismerettel és persze értelemmel, akkor előre is tudsz gondolkozni, de tervezni nem. ,,Felfestesz" egy-két-három végkimenetelt azzal kapcsolatban, hogyha megtennél valamit, mik lehetnének az eredményei. Erről a gondolatmenetről leválnék, mert előre senki sem láthatja, mi lesz a pontos következménye a dolgoknak, tetteknek. Befolyásolni meg nem lehet. Amikor valaki azt hiszi, hogy befolyásol egy eseményt,akaratot,embert, akkor jobb, ha rádöbben, hogy a körülmények adottak, ezáltal jobb, ha kinyitja a szemét - mert Őt befolyásolják a meghatározásai. (lásd előző blogbejegyzés)

Elmondanám, de nem tehetem. Érzem, hogy rontanék a helyzeten. Gyáva vagyok? Talán. Vagy csak meg akarom őrizni azt, ami biztos és nem lecserélni a bizonytalanság érzésére. Még csak 5 percre sem.

Aki mer, az nyer! De mit? Vágyott dolgokat, vagy pedig tapasztalatot egy-egy mínuszos végkimenetel után? Ugye nem mondok azzal bolondságot, ha azt mondom, hogy mindenki nyer.

Az is nyer, aki nem mer. Hogy mit? Gondolkodási időt, ahhoz, hogy jobban belelásson abba, amit úgy érez, hogy az építené. 

A lényeg: Hiába gondolkozunk azon, hogy mit szeretnénk. Van, amihez nem csak mi kellünk. Kell az is, hogy Te is úgy gondold. Látod. Ahhoz, hogy önmagam legyek, ismét kell a Te jelenléted is. Befolyásolni Téged, mikor még én sem tudom, hogy mit akarok elérni?
A fenébe. Befolyásolni? Saját akaratom kivetíteni Rád, Rátok? Ugyan már...

Van, amit bevonz az ember és van, amit nem.
Egyenlőre tehát arra jutottam, hogy elmondanám mit érzek, mi építene, de nem tehetem. Legyen elég az, hogy kiderül minden nap - az ember társas lény. Valamint kiderül, hogy jobban járunk, ha néha gondolkozunk is, mielőtt cselekszünk. Ugye tudjátok miről beszélek?

Folytatás következik...

Azon gondolkoztam, hogy hol a hiba. Hiba mindenben van, de akadhat olyan szituáció, élethelyzet, amikor fogalmam nincs, hogy hol sántítanak a dolgok.

Hiba van bennem, van benned, a cipőinkben, a lépcsőfordulóban és a tankönyvek tételeiben. Van amit észrevettem, de van amire nem bukkantam rá. Akkor honnan tudom? Mások mondták, hogy ,,ez hibádzik(...), ez nekem kevés(...), figyelj, hagyjuk".

Ha néha nem hallgatunk másokra, akkor nincs meg a visszaigazolás, határvonal, amely között lépegethetünk az életben. Mivan? Oké, megmagyarázom, hogy értelmezem én: Kapsz egy mondatot tőle, ezzel húzol egy vonalat ,,fentről". Kapsz egy mondatot tőlem, ezzel húzol egy vonalat ,,lentről". Még két mondat, két különböző személytől, és megvan a ,,bal" és ,,jobb" is. Majd aztán ,,előre" és ,,hátra". Körbevettek a mondatok. Ezek a személyek általában számodra, számunkra fontos emberek. Nem feltétlenül érzelmi síkon, lehet, hogy a vallásod vagy éppen a munkád által határoznak meg. 

A tételmondat: úgy éld az életed, hogy az minél értékesebb legyen. Az értékeid bevonzzák a hozzád hasonlatos egységeit az életnek és ezáltal leszel Te meghatározó másoknak. Meghatározó vagy annak, aki meghatároz téged. Így áll össze a nagy egész.
Nem kell keresni, megtalálnak maguktól. Megtalál a holnap, a partnered, a szüleid, akik megértenek. 

Miután meghatározóvá válsz, egyre jobban nőnek a kiismeréseddel párhuzamosan a hibák - százalékos arányban. Ha nagyon ismernek, tudják, hogy hol és miben/mivel hibázol. DE!!! Te mégsem Ők vagy. Ami nekik hiba, az lehet, hogy csak beleképzelt ,,fekete felhő". Szerintük hibázol, szerinted nem.

Ha hibázol, akkor másért hibázol. Más értékrendekbe, felfogási hullámhosszba ütközöl, ami nem azonosul(hat) a tiéddel. Így egyre kevésbé leszel meghatározó.

Tényleg. Én vagyok a hibás azért, ha valaki/valami nem ,,tartozik" hozzám?
Tényleg. Te vagy a hibás, mert nem ,,tartozom" eléggé hozzád?
 

Létezik tehát a hiba? Vagy csak rosszkor, rosszat tettünk - rosszul határoztál meg/határoztalak meg - egymás miatt.

Na sziasztok!

Ez egy blog a kismillióból. Arról a világról szól, amelyben mindannyian talpalunk. Bemutatom a saját világomat, amelyben csakis én vagyok képes megjeleníteni másoknak egyes dolgokat, meghatározóságokat. Úgy lehetünk különbözőek és mégis annyira egyediek, hogy talán átérzitek, átéreztétek mindazokat a gondolatokat, amik itt ,,elhangzanak" majd.

Tehát, most ,,én" jövök, de Ti is kelletek hozzá(m). Így lesz az egész, egy egész.